Hozzávalók:
- 2 evőkanál olívaolaj
- 200g/1 csésze vöröslencse, megmosva, lecsepegtetve
- 1 vöröshagyma, apróra vágva
- 2 gerezd fokhagyma, reszelve, vagy szétnyomva és felaprítva
- 1 nagyobb sárgarépa, karikákra vagy kockákra vágva
- 2 evőkanál sűrített paradicsom
- 1 l zöldségleves-lé
- 1 teáskanál őrölt római kömény
- 1 teáskanál pirospaprika
- 1 teáskanál só
- 1 teáskanál őrölt feketebors
- 1 citrom, gerezdekre vágva
- friss menta díszítéshez
Elkészítés:
Öntsük az olívaolajat egy serpenyőbe, és közepes hőfokon pirítsuk meg benne az apróra vágott vöröshagymát. Pár perc elteltével dobjuk bele a fokhagymát, majd a sárgarépát, és pirítsuk addig, míg kicsit megszínezi az olajat, ekkor szórjuk rá a római köményt, pirospaprikát, de így már ne süssük tovább, csak keverjük át és húzzuk le a tűzhelyről. Tegyük át a keveréket a kerámiaedénybe, és tegyük hozzá a többi hozzávalót, a lencsét, paradicsompürét, sót és borsot, és öntsük fel a zöldséglevessel. Kicsit keverjük át, majd fedjük le, és főzzük ALACSONY fokozaton 6 órán át. Kézi mixerrel turmixoljuk, ízlés szerint hagyhatjuk darabosabban is. Tálaljuk forrón, adjunk mellé citromgerezdet, és megszórhatjuk friss mentával. A tányérban meglocsolhatjuk pár csepp olívaolajban elkevert pirospaprikával is.